Bábszínházi Világnapi Üzenet
A történetíróknak köszönhetjük annak tudását, hogy a bábok megelőzték a színházi színészeket, régóta nagyszerű munkát végezvén a világ különböző sarkaiban élő sokaság szórakoztatásában, nevelésében, lelkének pallérozásában.
Krisztus előtt 2500 évvel, az Indus-völgyi civilizációig vezethető vissza az eredete, melynek területén találtak egy levehető fejű terrakotta babát, amelyet zsinórral lehetett mozgatni. Számos indiai klasszikus szöveg, – a „Rámájana”, vagy a „Mahábhárata” -, említést tesz a bábokról, de a szomszédos Kínának, Japánnak és Tajvannak is megvoltak a saját változatai a bábokkal űzött színjátéknak, amit ma csak bábozásnak hívnak sokan. Egyiptomban is vannak régészeti bizonyítékok bábokról Kr. e. 2000-ből. Ebből az időszakból maradtak fenn zsinórral működtetett fa figurák, amelyekkel emberi cselekedeteket mutattak be az embereknek – ha éppen nem is többet, mint a kenyérdagasztás. Az ókorban, Hérodotosz és Xenophón műveiben fellelhető régi írásos feljegyzések szerint Kr. e. 5. században, a görög színdarabokban a köznép előtt bábjátékokat adtak elő, ami minden bizonnyal ihlette az európai bábjátszást is.
Szinte istenek voltak! Az óceániai, az afrikai, a mindenféle törzsi kultúrákban fűből, fából, háncsból, bőrből, de ahogy a civilizált világ felé jövünk ott is a gyönyörűen faragott faszobrokig a mágikust, a transzcendenst szolgálták és idézték meg a félelemmel sejtett túlsó, a magasban létező ideális világ jóra intő, alakjait.
A hagyományos brit „Punch és Judy” játék az olasz commedia dell’arte-ból is ismert Pulcinellatól, egy nápolyi ravasz szolgálótól ered, aki vásári rokonaival Petruskával, Guignollal, Vasilacheval, Kasparekkel, a holland Jan Klaassennel, vagy éppen a török Karagözzel vált nagyon népszerűvé az európai tömegek körében. Hazánkban Vitéz László képviselte ezt a szabadszájú karaktert, aki művészi bábszínházi rokonait meghaladóan képviselte a kisembert. 1929-ben Prágában megalakult az Union Internationale de la Marionnette , amely azért jött létre, hogy lendítsen a bábjáték újjáéledésén, és segítse a bábosokat művészetük bemutatásában, kapcsolatba lépni más hasonló gondolkodású művészekkel.
A bábot – a mindent vigyorogva átugró természete miatt – a királyok, a császárok, a sejkek, a cárok és minden más erőszakos hatalom – mindig is, félte és üldözte. De így van ez ma is, mivel ez a fafejű és posztótestű figura – bármennyire is szerethető és festői, egyúttal okos és tehetséges. Látszólag holtan hever a láda alján, de ha a játékos életet lehel belé, tehetségesen és maró erővel képes használni a szarkazmust, az iróniát és a humort – a kritika legcsillogóbb, tiszta tükrét fordítja felénk. Szép szóval tanít, de ha kell, pofont is oszt!
A bábjáték egy nagyon valóságos, az itt és most sistergően élő, vagy éppen a komor sötétség letaglózó pillanataiból táplálkozó előadóművészeti műfaj, amely átlátható, kimódoltan spontán, … objektíven szubjektív – egyszóval briliáns. Noha egyre összetettebbé válik, ahogy különféle formákat ölt és tartalmakat szív fel, stilizáltságából eredően mégis igazabb az igaznál.
Leginkább az élet elején tudunk azonosulni vele, mert ekkor a fiatal énünk ugyanezt a sóvárgó energiát hordozza. Meglehet, hogy ez egyfajta szenvedélyes felelőtlenséggel teli szakasz … hiszen a hittel, a reménnyel teli fiatalok ugyanezzel a hévvel reagálnak mindenre, amit csodálnak, vagy kritizálnak, s végül könyörtelenül elítélnek.
Talán ez magyarázata annak, hogy miért nem a korosak, a vének, a „bölcsek”, hanem a fiatalok azok, akik kiállnak, és nyilaik ezreit lövik a hímporukat vesztett, hamis médiumokra, melyek banálissá tették a lényegest, s helyette az értéktelent, a hamist emelik a magasba. Amikor a világot bábszínházként szemléljük magunk körül, feltárul, minként mozgatnak minket a láthatatlan szálak.
A XXI. század első negyede immár visszafordíthatatlanul a múlté!
Itt az idő helyére emelni ezt a kincses műfajt.
Fiatalokról és nem gyerekekről beszélek.
Sürgősen találjuk meg azokat a témákat, amelyek érdeklik, és arra ösztönzik őket, hogy bábokkal – ezekkel a morál tüneményét materializáló, kézzelfogható fenoménokkal – fejezzék ki azt, ami aggasztja, foglalkoztatja őket. Találjuk meg, s ha kell vigyük közelükbe, ami a javukra válhat!
Produkcióikban az értő olvasás, a tanulás, az újjal való kísérletezés, a szépség és a harmónia keresése révén a bábu képes lesz, hogy mozgósítsa kreativitásukat! Lehet, hogy ők maguk is felvetik a tabutémákat (az erőszak, a drog, az alkoholizmus, a korrupció, a magány), amelyekkel támasz nélkül szembesülnek.
Mert kell a kreativitás! Nem mi, a korosak, a vének, a „bölcsek”, hanem a fiatalok fognak szembe találkozni velük – a ma királyaival, a császárjaival, a sejkjeivel. Ezek nem drágakövekkel díszített trónon ülnek, hanem elrejtőzve élvezik javaikat olyan helyeken, ahol senki sem láthatja őket. A tömegkommunikáció varázskövével rendelkeznek, amivel kedvük szerint mindent elfedhetnek, falssá tehetnek. Ők a multinacionális óriások, akik nem törődnek – végül is – a bolygó pusztulásával.
Mi bábművészek is – vegyük fel a kesztyűt a normálisabb világért folytatott küzdelemben!
A technikák és az esztétikum végtelen változatosságával adjunk erőt a bábnak!
Így küzdjünk a magunk terepén – másokkal vállvetve – egy emberibb világ megteremtéséért.
Abban a reményben, hogy 2026 békét, nyugalmat és kreativitást hoz Földünkre, a legjobbakat kívánom az elkövetkező évre minden bábosnak és családjának – itt és szerte a világon.
Szentirmai László,
a Magyar Bábjátékos Egyesület tiszteletbeli elnöke
