Vivat, crescat, floreat!
A 2026. évi választások eredményeként megalakuló Tisza-kormányban tizenhat év után először ismét lesz a nevelésért felelős Gyermek- és Oktatásügyi Minisztérium.
A tanítás sok furcsasága, esetlensége, évszázadokkal dacoló ostobasága, talán mind ugyanabból a lélektani és részben gazdasági belátásból származik, hogy a tanító nem annyira tanítani óhajt, hanem ennél sokkal fontosabbnak tartja annak bizonyítását, hogy amit tud, az csaknem megtanulhatatlanul nehéz, s ezzel közvetve finoman és észrevétlenül saját tehetségét, kiváló képességeit bizonyíthatja. Ez a gondolkodásmód mára már téves. Korábban sem állta meg teljesen a helyét, tanulni ma már több helyről, több módon lehet.
Kockázatos a kijelentés, de véleményem szerint az ember (s főleg a gyerek) “nem tanítható”. Ám az viszont elérhető, hogy valamit mindenáron meg akarjon tanulni.
Hogyan?! Nem tanítható, de ha akar, akkor megtanul mindent? (Néha azt is amit nem szeretnénk!)
A titok vélhetően az unalomig hajtogatott motiváció. Sok dolog tehet motiválttá. Tapasztalat szerint az, amit meg lehet csinálni – mert még nincs. Amit el lehet képzelni, mert lehet és szabad, sőt talán lesz is. Valósággá válik, mert megálmodjuk, megtervezzük – meg is teremtjük.
Ismeretes, hogy a pubertás időszakában beinduló hormonális működés megváltoztatja az agyat. Ez esetben a ”behuzalozottságáról” van szó. A hatás az ismeretek, a tudás optimalizálásában jelentkezik, ami a szükségtelennek tűnő idegi kapcsolatok letakarításának eredménye, másrészt egyebek megszilárdulásában manifesztálódik.
Mégis, úgy tűnik, hogy a serdülést megelőző gyermekkor jelenti a szilárd bázist („Amit Jancsi nem tanult meg, nem tudja azt János.”).
Vajon lehet, vagy szabad késlekedni? Ahhoz az élet túl rövid és túl drága – cselekedjünk, vagy végül vesztesek leszünk!
Oktatottság, még inkább neveltség nélkül a humanizmus nem nyerhet, mert az ember legbelsejében settenkedő állatot csakis ez nyomhatja a kerítésen túlra. E. Aronson gondolatai 1978 óta figyelmeztetőek. Sokszor hivatkozott műve „The Social Animal” (magyarul: A társas lény) címen látott napvilágot. A több kiadást megért könyv szemérmesen emlékeztet a tényre: valamit tenni kell, hogy a nyers ösztönöst felváltsa a szocializálódott önmaga. A humanizmus és a demokrácia közé nem tehető egyenlőségjel. Míg az előbbi világnézet, filozófiai természetű dolog, az utóbbi politikai rendszer. Az összefüggés azonban nagyon is szoros. Míg a humanizmus az egyén értékei, szabadsága, addig a demokrácia a hatalom és a kisebbségek kölcsönviszonyának halmazában keretezhető. Ám egymást metsző voltuk nem megkérdőjelezhető, mi több tény.
Nincs fontosabb, mint a kultúra … s birtoklása a kulturáltság … hacsak nem a tanultság a hozzá vezető úttal a tanulással. A képlet egyszerű és bizonyított: a félművelt, a tanulatlan, a buta – de a parvenü is – csak rombol. Az egyensúly fontosságának felismerését, az akarat kontrollját ebben a korai életkorban alapozzuk meg és részben ekkor sajátítjuk el. Akkor, amikor még nem olvassuk, hanem követjük a mintákat. Akkor, amikor a metaforákba, a mesékbe, a drámába, a példabeszédekbe ojtott morál alapjai épülnek.
Azért fontos egy gyermek- és oktatási minisztérium és a falai közé verbuvált hozzáértők csapata, mert ehhez érteni kell. Az alkalmazott-, a pedagógiai bábjáték, a digitalizálhatatlan morál képviselőiként örömmel, megnyugvással fogadjuk a várva várt indulást. Mi több, rendelkezésre állunk.
Vivat, crescat, floreat, azaz éljen, növekedjék, virágozzék! Majd pedig hozzon magvakat, s legyen termése!
Szentirmai László,
a Magyar Bábjátékos Egyesület tiszteletbeli elnöke
