Sikeres konferencia után

  Hatvanöt esztendőnyi távolságra tekintettünk vissza.

Az amatőr, a professzionális bábművészek, a pedagógusok és egyáltalán a bábjátékkal foglalkozók egységbe tömörítésének, a két világháború között két kiemelkedő alakja volt: Blattner Géza és A. Tóth Sándor. 65 év eredményeit felgyűjtő konferenciánkon, 2013 augusztus 24-én legelébb arra a kongresszusra és résztvevőire emlékeztünk, amely A bábjáték, mint szabadművelődés, nevelés és művészet címet kapta (1947). Az akkori  vitavezető A. Tóth Sándor irányításával az alábbi napirendi és vitapontok kerültek megbeszélésre: 1. A bábjáték mint népművelés, 2. A bábjáték mint gyermeknevelés, 3. A bábjáték mint ifjúsági munka, 4. A bábjáték gyakorlati kérdései, 5. A bábjáték története, 6. A bábjáték esztétikája, dramaturgiája, a hozzá tartozó művészetek. Dr. Tóth Gábor Sándor  1996-ig vezetett bennünket aprólékos visszaemlékezéseivel.

Tömöry Márta hangyaszorgalommal gyűjtött és rendszerezett meglátásai nyomán így fogalmazott: a bábjáték –- személyiségformáló erejét ismerve – csodaszer! A pedagógiai bábozás segítése – találkozók, továbbképzések, kiadványok – ezért befektetés a jövőbe! Átnézve e ma már nehezen hozzáférhető bábdarabokat, szakanyagokat, számos értékre leltem. Ideje volna megegyeznünk a bábos arany-alapok közkincsként kezelésében. Előadásában ezt járta körül.

Hollós Róbertné visszaemlékezéseit Szentirmai László tolmácsolta. Esszenciális mondat az általa átélt törekvések legfontosabbjáról  „A felsőfokú pedagógusképzőkben 1960-ban elkezdtük a tanárok képzését. Úgy tünt, hogy nincs egy olyan tanári gárda, tanár a tanítóképzőkben, akik felkészültek  voltak „bábjátékból”. Ezért könyörgő hangú körlevélben fordultunk az összes igazgatóhoz, hogy legyen szíves vagy a rajz, vagy a magyar irodalom tanárt erre a célra megnyerni és küldjék be a Népművészeti Intézetbe, egy központi kiképzésre, hogy tanárai legyenek az alkalmazott bábjátéknak.” Abban maradtunk, hogy ma ismét időszerű ez a gondolat.

Láposi Terka megrendítő erejű, személyes előadása arról szólt, hogy a vásári bábműfajt és az őt feltételező életformát, valamint az ezt megjelenítő és éltető tárgyi attribútumokat Kemény Henrik megőrizte. Olyan mértékben egyben tartotta a bábszínházuk tárgyi hagyatékát, hogy azt felbecsülni, számszerűsíteni szinte lehetetlen. Annyi bizonyos, hogy rekonstruálható belőle a színház, a színpad, a többféle paraván és paravánrendszer, a díszletek és kellékek eszköztára, a szcenikai megoldások trükkjei, a bábok világa, a bábkészítő műhely szerszám és nyersanyagkészlete. Kemény Henrik megkerülhetetlen.

Fekete György, a MMA elnöke – azon túl, hogy egy rendkívül összetett művészetpolitikai jövőképet rajzolt fel – interjúkötetével igazolt portrét rajzolt a MBE (és a MMA) néhai tagjáról.

Pilári Gábor a MárkusZínház 1986 óta rótt útját vázolta fel. „A mesék nagyon fontosak  számunkra. E szellemi örökség üzenetét akartuk közvetíteni a jelenkor embere számára és kerestük létjogosultságát ebben a technikai rohanó világban is. Az együtt játszás örömét motivációnak tekintjük, időt, teret kapcsolunk hozzá.”

„A pedagógiai munka középpontjában  (ugyan mi más ? mint)  a személyre szóló fejlesztésre törekvés van, ami csak személyiségközpontú, a kreativitást mozgósító, kíváncsiságra alapozó tevékenységekbe ágyazott fejlesztéssel képzelhető el. A dráma és tánc jellegénél fogva nagy szerepet játszik több fejlesztési területen meghatározott ismeretek megszerzésében, készségek kialakításában és képességek fejlesztésében.” mondta Szentirmai László, aki az alkalmazott bábjáték szebb és komorabb éveit sorolta elő 1985 óta máig. Szerinte „napjainkban aggasztó változás van az amatőröket szolgáló fesztiválok terén – eltűnnek, megszűnnek. Egerben a gyermekbábosok országos fesztiválja agonizál. Hogy mi teszi korszerű bábszínházzá az eltérő funkciójú tevékenységek hálójával a Vojtinát? Láposi Terka számvetésében a következők: a rendszeres Kiállítás, Játszószínház, Színházi Nevelési Program, SNI, Bölcsőszínház, Kapcsolat program, Archívum és bábtár, Képzés és önfejlesztés. A sziklaszilárd alapot adó múlt felett a jövő: az interaktivitás kiteljesítése; résztvevőként, játékba ágyazottan, a színház eszközeivel, közösen felfedezni a világot; kreatív metodika és szemlélet kiterjesztése, megvalósítása; bábpedagógiai képzés…

Csató Kata a mát elemezte és a jövőt vetítette elénk. Tanulságosak „Hogy mi lesz egy év múlva, öt év múlva, vagy később? Nem tudom. Nem is tudhatom. De azt igen, hogy fel kell ébrednünk. Körbe kell néznünk és mielőbb össze kell fognunk. Még azt is tudom, hogy tántoríthatatlannak kell lennünk, a minőséget és a szakmaiságot kell képviselnünk. Akkor bárhogy alakulnak a dolgok felettünk vagy alattunk, mi jó úton haladunk tovább…”

Vendéglátóink, befogadóink az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetnek, és kiállítóhelyének a Bajor Gizi Színészmúzeumnak munkatársai köszönetet érdemelnek a lebonyolításhoz szükséges összes apróság előteremtéséért, s a láthatatlan háttérmunkáért, amellyel a közel száz megjelent érdeklődő napját széppé, hasznossá tették.

A Magyar Bábjátékos Egyesület megy tovább …. előre!