Pedagógus Bábjátékos Találkozó 2012

Pestújhelyi Közösségi Ház, 2012. április 24.

2012-ben 18. alkalommal került megrendezésre a Magyar Bábjátékos Egyesület saját rendezvénye, az Országos Pedagógus Bábtalálkozó. Hagyományainknak megfelelően, és a sokéves eredményes együttműködés folytatásaként rendezvényünket az idei évben is egyik legjelentősebb partnerünk, a Pestújhelyi Közösségi Ház fogadta be.

A rendezvény programja:
1.       a fellépő bábcsoportok előadása,
2.       a Mészáros Vincéné emlékplakettek átadása,
3.       szakmai értékelés

 

A nap folyamán 10 bábelőadást láthattunk 34 bábos közreműködésével. Érdekes fordulat, hogy az előző évekhez képest nagyobb számban láthattunk egyszemélyes játékokat (4 előadás). Bábcsoportok 6 előadást vittek színre. Idén két bábelőadás is ötvözte a báb-, és drámajáték elemeit (A hetvenkedő nyúl, A farkas és a 7 kecskegida).

A 10 előadás során 4 bábtechnika alkalmazását figyelhette a szakmai zsűri: kesztyűs-, botos-, asztali-, és tárgyjátékokkal találkozhattunk.

A legnagyobb sokszínűséget a gyermekirodalmi anyagok kiválasztása mutatta. 3 magyar népmese (A csillagszemű juhász, A három kívánság, Király Kis Miklós), 2 Grimm- mese (A farkas és a 7 kecskegida, A mezei nyúl és a sün versenyfutása, A hetvenkedő nyúl), 1 angol mese (Mese az eltévedt kisverébről), és 3 műmese bábszínpadi adaptációját élvezhettük: Az alma című előadás az orosz gyermekirodalmat, A világszép kecskebéka Petrolay Margit mesevilágát, a Hernyómese a kortárs gyermekirodalmat képviselte a porondon.

A bábszíntér és bábok esztétikuma, az előadási készség és játékszeretet, a csapatmunka és együttműködés megnyilvánulása bábosaink csiszoltabb tudását, fejlődését bizonyítják évről- évre. A rendezői feladatok, a bábmozgatás, és a technikai megoldások terén felmerülő nehézségeket a zsűri által vezetett szakmai tanácsadás, és a bábjátszók közötti eszmecsere hivatott kiküszöbölni.

Élménydús, magas színvonalú bábjátékok közönsége lehettünk!

A Magyar Bábjátékos Egyesület 2004 óta minden évben ünnepélyes keretek között gondoskodik az egyesület által alapított Mészáros Vincéné emlékplakett átadásáról. A díj méltó emléket állít Mészáros Vincéné gazdag életművének, és rangos elismerés azok számára, akik pályatársként osztoznak a díj névadója által követett, nemes célokért folytatott munkában.

A jutalmazott pedagógusok kiemelkedő szereppel bírnak a bábjáték pedagógiai célzatú alkalmazásában, jeles eredményeket mutatnak fel gyermek bábcsoportok vezetésében, és a művészeti ágban való képzettségük terén.

Díjazottjaink:
Kondacs Mihályné – óvodapedagógus – Szigetvár,
Császár Ágnes – óvodapedagógus – Budapest,
Szirtes Józsefné – pedagógus – Kecskemét.

Az emlékplaketteket Szentirmai László, egyesületünk elnöke és dr. Mészáros Balázs, a kuratórium elnöke adta át.

A bábcsoportok előadásainak értékelése, a szakmai eszmecsere, tanácsadás és tehetséggondozás ez évben
Szluka Judit, a Magyar Művelődési Intézet bábreferense, valamint
Domonkos Béla, a Budapesti Bábszínház bábművésze
közreműködésével folyt.