A Népmese Napja – 2013. Csököly

A mesét, a Népmese Napját szívügyünknek tekintjük, így  több helyen is kapcsolódtunk a mozgalomhoz.

Csökölyben a Községi Könyvtárral karöltve ünnepeltünk. A könyvtárba belépő gyerekeket különféle mesékből kilépő bábok fogadták. Örömmel ismertek fel figurákat, meséket. Miután helyet foglaltak, a helyi iskola bábjátszó gyermekei A házasulandó királyfi c. népmesét adták elő asztali bábokkal.
Ötször játszották el a bábjátékot az iskolások, három óvodai és két iskolai csoportnak. Az előadások után a néző gyerekek is kézbe foghatták, mozgathatták kicsit a bábokat a díszlet előtt, mesélhettek velük.

A kis bábcsoport január végén ült össze először, azóta hetente egy alkalommal találkozunk. Ez volt az első mesénk, ami összeállt. Amit megtanultunk közben: a közös munkának, az egymásra való odafigyelésnek, segítésnek, a szorgalomnak megvan az eredménye, megvan a jutalma. Ami itt akár mérhető is volt (ha már annyira szeretünk mérni) csokoládéban, mosolyban, simogatásban, dicséretben, tiszteletben….  Mindegyikre nagy szükség van!

T. Bíró Éva

DSCF1028 DSCF1032 kiall1