Nem ahogy szoktuk…, illetve
Az igazi kérdés az, hogy miért bábozunk.
Mintha csak tanították volna valahol az iskolában, a közgondolkodás rapid válasza erre, hogy ez a gyerekek számára legjobban „emészthető” színjátékos változat …. A felsőfokú oktatás területén több diszciplína is vizsgálja, hogy miként lehet feltölteni a konkrét objektumokban nem túlságosan gazdaghátterű(elvont) fogalmakat. A válasz egyszerű: a gyermekkorban – sajátos megközelítésben, kerülőúton, inkább a cselekedetek(és nemannyira – a szavak)kapuján át vezetjük be a gyermekkorát élő embert a törvény- és hagyománytiszteletbirodalmába.Megfigyeltetjük a cselekvéssor eredményességét, a helytelent taszítónak, a helyest kívánatosnak mutatjuk be.
Az ember mintakövető lény (E. Aronson), s az öntudatra ébredés elejétől kerüljük azt, ami nem kellemes.
A világ holisztikus szemlélése feledtébbfontos (lenne), minthogy a gyerek is az egységes egészében létező világban bolyong.Eközben igyekszik felfedezni, megismerni azt.
Sajnos az iskolázás már az elején szétroppantja ezt a kompakt egészet.Kerülve a határismereteket és mindenféle tudományok fiókjaiba igyekszik rendszereznia temérdek dolgot,fogalmat, a rájuk épülő szabályokkal, törvényekkel együtt.Végül mindent -az egész világot- tantárgyakba szuszakolva,egymástól független tanterveken, tematikákon haladva –vegytiszta ismeretekként „kínálják”, néha úgy, hogy azok nem találkoznak össze a tanuló fejében.
Miért bábozunk? Azért, hogy egy adott időintervallum alatt a néző felismerhesse valaminek a fontosságát. Ez többnyire az igazságosság, a hazaszeretete, a hatalmaskodás büntetése, a gonoszság és a jóság békíthetetlen ellentéte, vagy ennél sokkal egyszerűbbek: ki legyen a barátom, hogyan érezzem magam egy kifejezetten elesett, szegény embertársam közelében.
Nem ahogy szoktuk, de mégis ugyanúgy! Legfontosabb, hogy a bábcsoport tagjai a készülődés folyamatában megértsék, hogy mi a cél a legegyszerűbb jelenet, a darab színrevitelével – ami a nézőt invitálja felismerni az élet fontos dolgait.
Erősítsük az elemző munkát! Töltsünk el több időt annak megértetésével, hogy az anyag, amit bábuvá formálunk és életre keltünk mit jelent, sőt mit jelentsen a nézőnek, ha ilyen, vagy ha olyan formát ölt, vagyszínt kap, stb. Ekkor a vizuális nevelés ajtaján nyitunk be és adunk értelmet az ott tárgyalt tantárgyi céloknak.
Elemezzük a szituációkat,a párbeszédeket, amik ott elhangzanak. Ilyenkor az anyanyelvi művelés – ha úgy választottunk nyersanyagot – akkor az irodalmi nevelés ajtaján lépünk be. Ilyenkor megemelkedik a tét, s a nyereség is nagy lesz: csak a feszültség tarthat életben egy szituációt. Márpedig feszültség csak ellentétes érdekek között alakulhat ki. A megoldás módja- a katarzis- már tiszta erkölcsi nevelés!
Lehetne ugyan tantárgyba bilincselniis (meg is teszik), de látjuk az emberiség történelmén, hogy még a legrettegtetőbb parancsok – ne ölj!, … ne hajts gépkocsival a tömegbe! – sem érnek semmit. Minden bebifláz/tat/ható, minden felmondható, de nem biztos, hogy visszatart, s végül megrendít bárkit is, hogy a gonoszságnak mennyi arca van.
Egy gyerekcsapat, ha jól kielemezhet bármely szituációt, többet fog nyerni, mintha annak a megoldását egyből törvényi alakzatban kapná meg. Egy ilyen közösség hitelesen elő tudnáadni akár a szegény seprűkötő és a gonosz aranyműves testvér történetét is. Ranschburg Jenő írja a testvérkapcsolatokról, hogy ezeket szélsőséges érzelmek jellemzik. A probléma korántsem ritka, s nem fekete-fehér.Nem arról van szó, hogy vannak testvérek, akik szeretik egymást, és vannak, akik nem. Együttműködnek, de pillanatok alatt egyetlen játék miatt kitörhet a dühödt veszekedés.
Ahogy szoktuk, de mégsem ugyanúgy! Nézzünk körül és találjunk rá azokra az anyagokra, amelyek új életre kelthetők! A világot átutazó kütyük, gépek kartondobozai, a számtalan mindent túlélő műanyag, a sutba dobott játékok új alakot nyerhetnek anélkül, hogy egy fillértkivennénk a bábcsoport kasszájából.A leselejtezés, a vágtató divat, a trendiség vétlen halottai ők.Hoppá, talán ez is az újrahasznosítás egyik változata?! Téma akad hozzá elég.
Keressünk olyan közönség elé vihető kérdéseket, gondolatokat, amelyek a pazarlás ellen vannak és a segítségünkkel a nézők is eszmélnek – remélhetőleg. Mert ez a cél: mindenáron szórakoztatva nevelni, mert a csupán szórakozás az az idő haszon nélküli múlatása.
Jövő tavasszal találkozzunk össze!
Várjuk a leghagyományosabb változatokat – mese, monda, drámai töltéssel rendelkező történet bábokkal való színrevitelét.
Várjuk a gyerekek és vezetőik válaszát napjaink pazarló gondolkodására – bábterveket, kész figurákat, amelyekből kiállítást állítunk össze a gálára.
Várjuk a kísérletezőket, afféle báb-startuposokat – lehet az ismert bábtechnika – másképp, vagy bármi hasonló, amit a mindennapok kérdései hoztak létre.
És ismét várjuk annak a szemléletmódnak a megerősödését, amely bábjáték plasztikai oldalát, az anyag primátusát hangsúlyozza az élő mellett.
MBE