Ne habozz, bábozz!

A Kisvárdai Művészetek Házában gyűlt össze az a néhány érdeklődő, aki a pandémia miatt előállt helyzetben november 6-án mégis megjelent a Pedagógus Bábjátékos Találkozón. Semmiképp nem szerettük volna, hogy megszakadjon a hosszú lánc, amelyik a múlt században kezdődött, pályáztunk, terveztünk… de a bezárkózó világban csak néhányan kockáztattuk meg a személyes jelenlétet és kihasználva az új gyakorlatot az interneten is elérhetővé tettük az eseményt. Mivel az öt órán át tartó találkozó rögzített változata azóta és később is elérhető, lényegében a legnagyobb lélekszámot érhetjük el a látogatók számát illetően…csak éljünk a lehetőséggel.

Délután két tartalmas korreferátum nyomán indult meg az a beszélgetés, amely a nap egyik legfontosabb részeként fog bevonulni az Egyesület történetébe. Kálmán Judit gyakorló óvodapedagógus és Tóthné Kovács Zsuzsanna, nyugalomba vonult tanító – mindketten avatott és kipróbált szakértői a pedagógiai céllal alkalmazott bábjátéknak – rövid, de annál sűrűbb expozéikkal bírták szóra a különböző területekről érkezett hallgatóságot. Meg kell nézni, végig kell hallgatni a felszólalásokat, hisz egy ilyen rövid ismertető nem vállalkozhat az aprólékos kifejtésre! A gyakorló pedagógus, a művészeti gimnazista diák, az amatőr és a profi lét között ingázó bábosok, a nyugalmazott, de mégis csoportokat vezető tanítók és társaik erős válaszokat adtak a pedagógiai bábjáték mindennapjaiban alkotó, tevékenykedő előtt tornyosuló kérdésekre. Némelyik nem is válasz, hanem kiáltvány gyanánt hangzott.

Az eseményre szóló meghívóban arra kértük föl a tagságot, az érdeklődőket, hogy küldjenek rövid, erős, szinte jelmondat szerű gondolatokat azért, hogy a következő időszakba vezető út jelzőtáblájára felírjuk. „Ne habozz, bábozz!”– írta Kun Sándorné Gyenesdiásról. A bábjáték világlátás, szemléletmód, akár néző nélkül is szükség van rá. Bábozni márpedig kell! – fordíthatnánk a műfajunk nyelvére a „navigare necesse est” közismert bölcsességet. Erre rímelt Vass-Eysen Ábel gondolata, aki Kányádi Sándort idézve „ A vers az, amit mondani kell.” Nekünk viszont bábozni kell!

2020-ban már másképpen kell gondolkodnunk.

• Más az iskolázás alapkoncepciója: „tudást közvetít” feledve azt, hogy a dolgokról nem pusztán tudni kell róla, hanem a nagyját el is kell készíteni. Ez az emberi alkotóképesség megalapozása.
• Más a világ, értsd mint környezet. Parancsra fogyaszt és alig alkot. A kereskedelmi tévécsatornák pedig csak még jobban ráerősítenek az eltorlaszolhatatlan és ostoba reklámtengerükkel, az általuk kínált idolokkal, pihekönnyű celebekkel…
• Közönségben (amelyik fizet mindenért) és nem közösségben (amely fenntart, befogad, részesít… társat ad) gondolkodik.

Mindenképpen kell egy faék egyszerű, poszter sűrű, az utcán is érthető jelszó! Megoldás kell, amelynek a gyökere a sokasodás, a gyerekek, a fiatalok körében végzett oktatás, nevelés. Kell a felismerés, ha akarsz valamit, akkor azért tenni kell, nem harcolni és főleg nem várni, hogy valaki kikaparja helyetted a sültkrumplit a forró parázsból.

Kisvárdán, a Pedagógus Bábjátékos Találkozón megtettük az első lépést.

MBE