Módszertani levél 2

A szervezeti változások senkinek nem tettek jót – nekünk sem, nem lettünk többen. Az idők egyébként sem kedveznek –alig akad fix fogódzkodó.Ebben a levélben javarészt megerősítem a korábbi értesüléseket, s az abból fakadó konzekvenciákat.

Tanítványaink, gyermekeink 2020. évi összes munkálkodását véglegesen beárnyékolta a COVID19 járvány.A menekülés kerülőútjait is akadályok nehezítik, torlaszolják – még ma is.

A nehezített terepen ennek ellenéreéletben maradt, alkotó kiscsapatok, párok-triók és szólójátékosokgálarendezvényénekhelyt adó szolnoki Aba-Novák Agórával jelenleg is élőkapcsolatban állunk. A zsűri mérlegel és a tavaszi darabok beérkezését lesi. A Báron László díj alakot öltött, átadásra vár – együtt a jól megérdemelt ajándékokkal és Gulyás Terkával …. aki alig várja, hogy a függöny mögül kikukucskálhasson, vajonkik lesznek a nézőtéren és hányan.(?)

Ha tehetik, ne „előadásban” gondolkodjanak – persze az sem tilos. Sajnálom, ha nem kapotterős nyomatékota hangsúly, hogy ne „kész” produkcióval igyekezzenek szerencséltetni az értékelő bizottságot, hanem inkább a kis mozaikok egymásba fűzésével mutassák meg azta kincset érő folyamatot, azt ajátékos nevelő tevékenységet, ami a pedagógiai bábjáték lényegét adja. Többen írták, hogy a teljes– főleg a vegyes életkorú -csoportoktagjai mostanában nem is találkozhatnak rendszeresen.

Tehát: ez az időszak a gerilla-bábozás ideje. Érkeznek is a felvételek, amelyek lakásokban, kertekben születtek ….

Osszák elemeire az egyébként is összetett foglalatosságot és így”dokumentálják”a megvalósítás felé vezető utat!Fúrjanak-faragjanak, elemezzenek, értelmezzenek, agyaljanak együtt a gyerekekkel – kettővel, vagy tizenkettővel …. ahánnyal éppen lehet.Csináljanak okos telefonon, tableten,digitális fényképezőgépenafféle „werkfilmet„. Rögzítse valaki az értékes pillanatokat, perceket.(https://www.origo.hu/techbazis/20090730-korkep-hdfelbontasu-digitalis-fenykepezogepek.html)!Láttassák meg a csoportmunka örömét!

Senki sem a fényesre csiszolt darabotvárja!De azt igen, hogy láthassuk–a nézők, a zsűri -, hogy miként lépkedtek előre, hogy’ jutottak el idáig … a pedagógiai bábjátékösvényén.Természetesen örömmel fogadunk „kész” bábdarabokat is, bár az idő rövidsége erre semmi reményt nem ad.

Tudnunk kell a nagyvilág(leginkábbis az oktatáspolitika)elé tárni, hogy az alkalmazott bábjátékhatékony közösségépítő módszer, tehetség- és képességfejlesztő metódus a pedagógia kezében, amelyhez a legegyszerűbb eszközökkel és módon előállított figurákat használunk.

  • Alkotunk és nem vásárolunk,majd pedigaztán
  • előadunk …. mindezt a gyerekekkel!

Egyébként is –mindenki feledje el a május 10-i határidőt! Még a május végi lazításrasincs kilátás. Valószínűbbőszi, októberi időpontban reménykedni … mert ez a vírus gonosz.

Most inkább– mindenki, aki szerződést kötött a velünk – összpontosítson a beszerzésekre.Ne hezitáljon! Írja össze, mire van szüksége, irány a bolt, vásároljon!Ha a szerződéskötés alkalmával megküldte a b.szla.számát, hamarosan várhatja a támogatást.

 

Üdvözlettel:

Szentirmai László, elnök, MBE

+3620/246 5220