Kirepültek a szegvári fecskék…

Kirepültek a szegvári fecskék…Szeptember 28-án tettek vizsgát azok a hallgatók, akikjúnius elején kezdtek tanulmányaikba. Az OH akkreditált, hatvan órás képzés segítségével hozzájutottak azokhoz az alapokhoz, amelyek minimálisan szükségesek, egy kis, amatőr gyermekekből álló bábcsoport irányításhoz.

A hallgatóság döntő többsége óvópedagógusokból állt, akik a szegvári szervezőknek köszönhetően egy óvodában,szinte a saját körülményeik között készülhettek felmind elmélet mind pedig gyakorlat terén.Mindez a pandémia idején…Nem volt könnyű!

A kis létszámú tanári kar –sokféleprofesszióikból következően és a műfaj területén eltöltött idő eredményeként –összetetten segítette a felkészülésüket. Koryürek Vera nyugalmazott műhelyfőnök segítségével a hallgatók eljuthattak a műfaji kézműves alkotómunka legaprólékosabb részéig ugyanúgy, mint Kovács Hedvig, Bagi Márta, Kovács Hajnalka, Szentirmai László támogatásával az elmélet legfontosabb zugáig.

Köszönettel tartozunk Kondacs Mihálynénak (Klárikának) és Vígh Máriának, akik a szegvári EESzOJ Alapítvány segítségével a hátukon hordozták a tanfolyamlebonyolítás összes terhét.

A végzettek arcán az tükröződött, hogy a tanfolyam inkább örömöt, semmint gyötrelmeket jelentett, pedig a munka kemény, hosszú és sűrű volt.

Reméljük, mihamarabb színpadra lépnek kis bábcsoportjaikkal.

Szentirmai László, MBE