Hír a Zsákomban a Bábom dokumentációról
Huszonöt éven keresztül működött Sárospatakon egy rendezvény, amely a szóló-, páros- és kamaraformában alkotó bábművészek számára adott lehetőséget a megnyilatkozásra. A múlt század 80-as évei végétől kezdve 2011-ig a „Zsákomban a bábom”, a magyarul nem értők számára „Puppet in my Pocket” néven közismertté vált nemzetközi fesztivál főként azoknak a számára biztosított pódiumot, akik más, nagy forgatagokban, nagyszínházi körülmények között elveszni látszottak. Makovecz Imre épülete a maga kisebb-nagyobb pódium- és tánctermével, szőnyegpadlós folyosóival a „madárházzal” és más zegzugaival a válogatás lehetőségét adta mind a fellépőknek, mind pedig a rendezőknek. Nagy és hasznos vállalkozás volt és ma is űr van a helyén…
A fesztivál dokumentációjának (plakátok, levelezések, fellépők prospektusai,stb.) egy jelentős részét a rendezők eljuttatták az OSzMI-hoz. Értesüléseink szerint, belátható időn belül kutatható, feldolgozható lesz.
MBE