Március 21-én, a bábművészet világnapján arra törekszünk, hogy ez a színházi műfaj globális művészeti formaként ismertessék el ezen a bolygón és a bábszínészeket tiszteljék szerte a világon.
Az ötlet gazdája az iráni bábszínházi művész, Javad Zolfaghari, aki a gondolatot az ezredfordulón rendezettUNIMA Kongresszuson, Magdeburgbanmegvitatásra javasolta. A bábosok világszervezete azUnion Internationale de la Marionnette, (UNIMA) Tanácsának határozata 2002-ben (Atlantában) született meg, s már a rá következő évben sort került az első World Puppetry Day-re.

Elég sok idő eltelt, mire e műfaj ilyen rangra emelkedett. Valós értékét sajnálatosan és érthetetlenül árnyék takarja, noha régóta ismeretes. A távoli Ázsiából indulva évezredek alatt „kézről-kézen” át, „lélektől lélekig lépdelve”terjedt el és ma közös kincsünk.
Sok arca van, de mind közös abban, hogy az élettelen tárgyak, az élő előadó segítségével feléledve eljátszanak egy történetet. Ezek a figurák – ha a játszók hozzáértők, s mesterei a bábjátéknak–sokszor olyan tanulsággal találkoztatnak bennünket, amelyet élő színház meg sem kockáztat, mert az általa szerezhető bölcsességnek–legyen az bármily komoly is – nem lehet élet az ára. Csak a bábszínházban merészelik igazi lángra lobbantani a hófehér papírból készült orleansi szüzet, amivel úgy markolnak bele a nézők szívébe, hogy a darab végeztével bénán esnek vissza a tapsra lendülő kezek.

A bábszínház szinte minden emberi társadalomban előfordul. A bábok – jellemzően szórakoztatás céljával – előadásokon, esetenként szent tárgy gyanánt  rituálékban használva, ismét máskor ünnepségeken, karneválokon, tiltakozó felvonulásokon szimbolikus alakokként jelennek meg a folyton csiszolódó társadalmi és pszichológiai változások helyettesíthetetlen katalizátoraként.

Miért bábozunk – akár a tanítványainkkal közösen is? Azért, hogy egy adott időintervallum alatt a néző felismerhesse valaminek a fontosságát. Ez többnyire az igazságosság, a haza szeretete, a hatalmaskodás büntetése, a gonoszság és a jóság békíthetetlen ellentéte, vagy ennél sokkal egyszerűbbek: ki legyen a barátom, hogyan érezzem magam, mit tegyek egy kifejezetten elesett, szegény embertársam közelében. Március 21-én, a bábművészet világnapján, s az azt követő napokon keressünk ilyen, a közönség elé vihető kérdéseket, gondolatokat.
Mert ez a cél: mindenáron szórakoztatva nevelni, mert a csupán szórakozás az az idő haszon nélküli múlatása.

Szentirmai László, elnök
Magyar Bábjátékos Egyesület