Gyász
A rendíthetetlen álomkatona elment.
Tóth László 2020. február 22. óta nincs közöttünk, a legforróbb Zsarátnok heve hamuba temettetett. Bábjátékos sokféle van. Én most a művészpedagógus bábost méltatom, noha emlékezetes rendezéseivel egészen a miskolci BartókPlusz Operafesztiválok pódiumáig is eljutott.
Könyvet írtam arról, hogy micsoda találékonysággal használta a korábbi évek tantervét. Olyan értelmezést keresett (és talált) a szövegben, ami segítségével a tantárgyak rejtette lehetőségeket integrálva megsokszorozta azok személyiségépítő, közösségformáló potenciálját. A művészeti nevelés nem más, mint művészettel nevelés. A pedagógiában a művészet nagyonis alkalmazható, hiszen egybegyúrtan hordozza a tartalom magasfokkal kimunkált tanulságait, miközben felhasználja a tanulságot elfogadni hajlandó ember kooperációs hajlandóságát. És persze a nézőét is!
A magyar iskolázás nem kedvez a magyarságtudatnak. A butykosok, a szuszékok az összes többi tárggyal, a rajtuk lévő jelkinccsel elmentek a rajzórára. A népmeséket, a balladákat az irodalom órákra száműzték. A népdal kottákba kötözve igyekszik élve átbukdácsolni az énekórákon. Néptánc-oktatás is csak itt-ott van. Széttépték, felnégyelték a népművészetet, mint annak idején Koppányt. A dramatikus népszokások gyöngyszemei porba hullanak, ha a nem akad egy drámatanár.
Az a tragédia, hogy amint Koppány is, a népismeret , vele annak tudatépítő tartalma is belepusztult a trancsírozásba… s ez ma is megállíthatatlanul folyik. Talán azért is, mert a bábos Tóth László, tanító, művészeti oktató, a rendíthetetlen álomkatona már nem áll a katedrán.
Nem képesztheti el a két-háromszáz fős nézőtereket az óramű pontossággal dolgozó gyerekszereplők előadta, diszkólájtban fürdőző Háry-val, a Mátrai képekkel, Bartók Magyar képek-kel. Pedig nem is ez a legnagyobb eredmény. A gyerekek a rajzórákon ismerkedtek a „népi motívumokkal”, más órákon nemes zenéket hallgattak… a technika órán különféle anyagokat céllal munkáltak meg – közben Bartók, Kodály jött a hangszóróból(!)…. És jöjjön a csoda: a közelgő Karácsonyra több tanuló azt a CD-t kérte. Képzeljék el: a miskolci Avason több karácsonyfa lábánál azéven Bartók CD lapult … egyebek mellett.
A bábu beszél. Nem csupán mondatokat mond, szavakat formál, de ha kell, énekel, sóhajt is. Akár fel is sikolt, – lényegében olyan mint az élő ember. Igazában egy szobor, egy karakter jele, de nem ugyanúgy mint a kresztábla az útkereszteződésben: ez az az egyetlen jel, amelynek sorsa van. Művészi a világ azon nyelvén születik, amit mindenki megért, mert a megértés platformja az érzelem. Szemmel olvassuk, de betű nélkül. Füllel halljuk, de hangjegy nélkül.
Bábos Tóth László, a rendíthetetlen álomkatona mindezt tudta ….. El ne felejtsük soha!
Szentirmai László
Hagyjon egy választ!
Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!