Brummogó Bábszakkör – Budapest

A CSIK FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA és GIMNÁZIUM
BRUMMOGÓ BÁBSZAKKÖRE

2012-ben lettünk 9 évesek!

Elnevezésünk az iskolánkhoz kötődik, mivel mi a budapesti MEDVE utca 5-7. alatt éldegélünk! Az alsó tagozatra nagyon sok okos és tehetséges „kismackó” jár.
Az „iskolai kismacik” – vegyesen kicsik és nagyok, már első osztálytól 4. osztályig együtt játszanak, báboznak – „BRUMMOGNAK” a szakkörben.

Együtt barkácsolunk, játékokat és különböző bábokat készítünk ez egyszerű sík – kúp bábokon át, a kesztyűs, a zacskós, a marionett bábokig, illetve a szülők – nagyszülők „adományainak” segítségével a nagyméretű teniszütőből készült bábokkal is mindent eljátszunk, kipróbálunk!

Az elkészült bábokkal „kész” verseket – meséket dramatizálunk, de volt, hogy mi találtuk ki a történeteket – jeleneteket.
Rögtönözünk, csak úgy játszunk egymásnak és egymással!

Sokan vagyunk, de sok jó „maci” kis helyen és békében elfér a szakkörben! Ezért lett a szakkörünk neve: BRUMMOGÓ BÁBSZAKKÖR !

Nemcsak a magunk szórakoztatására bábozunk, hanem több éve „komolyabb” bábdarabokkal az iskolai rendezvényeken (karácsonykor, gyermeknapokon, jeles napokon) és 2 évenként iskolánk gálaműsorán – a MEDVESTEN is fellépünk.

Részt vettünk – amíg volt bábkategória – a II. kerületi Művészeti Fesztiválon is!

– 2008. Kerületi Művészeti Fesztivál arany fokozat  (Tűz király és Jég király előadás)

– 2009. Kerületi Művészeti Fesztivál arany fokozat (Holle anyó előadás)
2009. Kerületi Művészeti Fesztivál ezüst fokozat  (A víz c. darab előadása/

Hosszas előkészületek után szépen szerepelünk a Budapesti Gyermekbábosok Találkozóján:

– 2010. FŐVÁROSI GYERMEKBÁBOSOK TALÁLKOZÓJÁN ÉS VERSENYÉN bronz  minősítés (A Holle anyó bábdarabbal)

– 2010. FŐVÁROSI GYERMEKBÁBOSOK TALÁLKOZÓJÁN ÉS VERSENYÉN ezüst minősítés (Hamupipőke bábdarabbal)


2011. FŐVÁROSI GYERMEKBÁBOSOK TALÁLKOZÓJÁN ÉS VERSENYÉN arany minősítés (Didergő király és a Három kiscica c. darabokkal)

 2012. FŐVÁROSI GYERMEKBÁBOSOK TALÁLKOZÓJÁN ÉS VERSENYÉN két arany minősítéssel gazdagodtunk (G. Joó Katalin: A kishótündér, Zelk Zoltán: Három nyúl c. darabokkal) S „megszületett” a Kis bocsok bábcsapat a nagy Brummogók mellett!

Ha időnk engedi és bírja az energiánk más versenyekre is szívesen elmegyünk!

– 2011. Az Úton útfélen pályázaton a  „KÖZLEKEDŐS MESÉNKKEL” – A kis királyfi és a próbák – általunk írt bábdarabbal I. helyezést nyertünk el.

2011. végén „csak” a bábjainkkal beneveztünk az AMKA – XVIII. Betlehemi jászol kiállításra, s a különdíjat szereztük meg!  Bábozz TE is Betlehemet! címmel a bábok egy hónapon át a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban kiállításán is láthatóak voltak.

– 2012. nyarán a bábjaink – melyek megint a díjazottak között szerepeltek – újra az AMKA kiállítására utaztak és a Víz világa kézműves szemmel kiállításon 3 hétig meg lehetett tekinteni a vízi világot illusztráló bábjainkat a múzeumban.

De az a legjobb mikor nem csak egy kiállítási tárgy a báb, hanem mozduló, érző, cselevő, gondolkodó, beszélő = élő lesz!!!!
Vagyis életre kelnek a bábok!

Ebben a tanévben – ősszel – ünnepelte iskolánk a 140 éves évfordulóját, így meglepetésként „Szülinapi bábdarabot” kapott ajándékba a szakkörösöktől.

A lényeg:
Nagyon jó bábokat kitalálni, készíteni, alkotni, s együtt játszani, BÁBOZNI, ezért:

Gyere TE is BÁBOZZ „BRUMMOGJ” velünk!!!

Vámosiné Vitáris Márti néni                                                                         szakkörvezető