Pinocchió Bábcsoport, Nyergesújfalu
A Pinocchió Bábcsoport 1976. szeptemberében alakult meg Nyergesújfalun (Komárom-Esztergom megye), mint a helyi Ady Endre Művelődési Ház amatőr művészeti csoportja. Kezdetben felnőttek voltak a tagjai: anyukák és óvó nénik alapították, majd azok gyerekeiből a nyolcvanas évek elején létre jött az első gyermek csoport, amely az azóta eltelt harminc év alatt mindig meg tudott újulni és jelenleg is működik. A kezdetektől a Bábcsoport tagjaként városunkban 150-200 gyermek ismerte meg a bábozás nehézségeit és örömét. Előadásaikon nézőként gyermek-generációk ismerkedtek meg a színházba járás élményével, valamint a magyar és a világirodalom szépségeivel. Munkájában rendszeresen részt vett a városi iskolák 15-20 diákja, akik ennek során ismerkedtek meg – a bábozás mellett – a közös munka és siker, valamint az örömszerzés élményével.
A gyerekekkel évente 30-40 előadást (általában egy órásakat) szoktunk megtartani városunkban és meghívásra a környező településeken. Kezdetben ez természetesen jóval kevesebb volt, a „hírnév” növelte meg a számot! Az előadások általában 6-8, különböző bábtechnikával előadott darabot tartalmaznak, így tapasztalataink szerint nemcsak a történetek, hanem a látvány változatossága is leköti a nézők figyelmét. Éves repertoárunkban általában 30-32 darab szerepel, ebből állítjuk össze műsorainkat. Ez úgy tevődik össze, hogy évente 5-6 új darabot tanulunk be, 6-7 korábban már játszott darabot felújítunk és 19-20 az előző évről áthozott darab. Az új darabok szövegkönyvét az eredeti mese, történet alapján általában a Bábcsoport vezetője írja meg. Ebben a munkájában gyakran „besegítenek”, azaz közreműködnek családtagjai: férje és három, korábban bábos ma már felnőtt gyermeke. A bábok és a díszletek készítése is így történik.
Rendszeresen részt veszünk bábfesztiválokon is, sőt külföldre is rendszeresen járunk. Ezekre az alkalmakra az éppen aktuális darabok közül kiemelt gonddal választjuk ki a legjobbakat.
Látható, hogy mi nem iskolai, pedagógiai célzattal működő csoport vagyunk, hanem városi, előadás központú amatőr együttes. A Bábcsoport így vált a város kulturális életének szerves részévé! A csoport tagjainak életkora ennek megfelelően általában 6 évestől 18 évesig terjed. Nem könnyű összetartani és egy irányba terelni őket, hiszen nekünk nincsenek iskolai jutalmazó eszközeink, de segít az, hogy hozzánk csak azok a gyerekek jönnek, akik akarnak és szeretnek bábozni. Jelenlegi létszámunk 20 fő, ebből 5 éppen „kirepülő félben”, érettségire készül, a maradó 15 fő 6-14 éves A gyerekek hétközi elfoglaltsága miatt hetente csak egyszer tudunk próbálni, szombat délutánonként. Van megfelelő próba helyiségünk, bábraktárunk és előadó helyünk is: egy 80-100 fő befogadására alkalmas teremben létrejött a „Kék Bábszínház”, ahol a kialakított körülmények olyanok, hogy az előadások valóban a színház élményét is adják a résztvevőknek.
A Pinocchió Bábcsoport éves munkaterv alapján dolgozik. A működéséhez szükséges anyagi fedezetet a városi önkormányzat biztosítja. A tervek megvalósításához természetesen szüksége van közreműködők segítségére is. Ilyenek például az előadások kellékeinek mozgatása, esetenként a gyerekek és a kellékek szállítása, a gyerekcsoport felügyeletének ellátása, stb. A segítő felnőttek az éppen bábozó gyerekek szüleiből kerülnek ki, a Bábcsoport „szülői munkaközösségének” tagjai. Ez tette lehetővé, hogy vállalkozzunk nagyobb bábos rendezvények megszervezésére és lebonyolítására is (Templomi Bábjátékosok Találkozója, Megyei Bábfesztiválok, Regionális Bábjátékos Találkozók). Ezek a bábozás népszerűsítése mellett elősegítették, hogy több bábcsoporttal tartós kapcsolatot alakítsunk ki.
A Pinocchió Bábcsoport tevékenységének eddigi „eredmény listáját” külön összeállításban foglaltuk össze.
A Pinocchió Bábcsoport vezetője a megalakulás óta Sára Lászlóné, aki „C” és „B” kategóriás bábrendezői végzettséggel rendelkezik.
Elérhetőségek: Sára Lászlóné, 2536 Nyergesújfalu Váci Mihály út 44. Tel.: 33-355-952
Melléklet: Pinocchió Bábcsoport Eredmény lista 2013